A kopasz feje lett a védjegye, amellyel furcsának tűnt a hatvanas évek Magyarországán. Akkoriban ugyanis a hosszú haj volt a menő. Ő pedig hiába magyarázta, hogy 19 évesen kezdett kopaszodni, talán hittek is neki, meg nem is.
Így fordulhatott elő az is, hogy egy ideig nem szerepelhetett a Magyar Televízió képernyőjén, mert fent, a pártházban azt gondolták, merő provokáció, hogy kopaszon szerepel a színpadon. Pedig ő nem volt provokátor már akkor sem, csakis a színtiszta zene érdekelte. 1939-ben született Szolnokon. Ott érettségizett és az iskola mellett a vízilabda volt a mindene. A Szolnoki Dózsában játszott, s büszke volt rá, hogy egy alkalommal a szolnoki csapattal ott lehetett a középiskolás országos bajnokság döntőjében.
Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián
1958-ban aztán Pestre jött tanulni. A műszaki egyetemre, autómérnök szakra, ám hamar rádöbbent, őt nem az autók, a zene érdekli. A klarinét, a szaxofon, nem is csoda, hogy nem sokkal később már a Bartók Béla konzervatóriumban tanult. A zene mellett Pesten aztán még a foci is elfért az életében. Imádta a Fradit. Albert és Varga miatt járt ki az Üllői útra, később pedig Nyilasi miatt. Már ha volt ideje és nem éppen külföldön turnézott. Habár a Bergendy-zenekar, amelyet a testvérével, Péterrel alakított 1958-ban, korszakokat átívelő együttes lett, mégis, talán a legrosszabbkor született. A csapatot ugyanis konzervatóriumot végzett, képzett zenészek alkották. Igényes zenét játszottak, jobbára jazzt, de egyszer csak berobbant a beatkorszak. Száz szám alakultak az amatőr bandák az országban, mindenki énekelni és gitározni akart. Erre ott állt Bergendy és azt látta, senkit sem érdekelnek a fúvósok, az igényes melódiák, a csodás improvizációk. El is mentek három évre külföldre.
A Ki Mit Tud?-ról például azért küldték el a Bergendy-t, mert kiderült, habár mindenki fiatal, de az összes tag képzett zenész. Mi az amatőröket várjuk, mondták a szervezők fa arccal. Azt is el kellett viselniük a beatkorszak elején, hogy a rockerek sokszor kigúnyolták az olykor magyar népzenei alapokkal operáló együttest, csak Burgundinak csúfolták a csapatot. Aztán hazajöttek és azon kapták magukat, miattuk is sokan kimennek az Ifjúsági Parkba, meg a Ganz Művelődési Házába, amely a fő fellépőhelyük volt. Kétségtelen, ők is idomultak a helyzethez, hiszen sok külföldi slágert játszottak, ám a lényeg, hogy egyre másra jöttek a nagylemezek, s megszületett például az Iskolatáska, amely nem lehetett a beatkorszak emblematikus dala, de sokan, nagyon sokan szerették. A sikerhez persze kellett Bergendy István ellentétje, egy nagy, szénakazal-hajú fiú, aki basszusgitározott és kiválóan énekelt. Ő volt Demjén Ferenc, akivel aztán beléptek a legnagyobbak közé.
A kopasz klarinétos persze mindig többet akart, mint az Ifjúsági Parkban tapsoló tinik előtt játszani. Folyamatosan kereste az útját. Imádta a komolyzenét, aztán mégis gyerekek százezrei zárták szívükbe a kopasz bácsit a szaxofonnal vagy klarinéttal a szájában, hiszen a Bergendy együttestől hallhatták a Süsü, a sárkány zenéjét, amit azóta is ezrek dúdolnak. S ne feledjük, Bergendy István Liszt Ferenc-díjat kapott 2011-ben, amely a zenés pályafutásának az ékkövét jelentette. A remek muzsikus amúgy pont egy koncertnek köszönhette a feleségét is. Még a hatvanas években a színpadon zenélve pillantott meg egy csinos lányt. Letette a hangszerét és leugrott a küzdőtérre és felkérte táncolni. A fiatal lány aztán élete szerelme lett, 1966-ban a felesége, majd két csodás gyermeknek adott életet, előbb Istvánnak, majd Barbarának.
Bergendy ötlete volt a tévés táncóra, vagyis az Én táncolnék veled című műsor, amely a nyolcvanas években a képernyőhöz szögezte a tiniket. Mert príma volt a zene, különleges a hangulat és az egész olyan elegáns. Ekkor már a Bergendy a számtalan tagcsere után szalonzenekarrá változott, de jól állt neki. És jól álltak Bergendy Istvánnak is a különleges fellépőruhák. Ő ilyen volt korábban is. Még a Bergendy korai korszakában, amikor a soros koncert után a zenekar többi tagja a lányokkal ismerkedett, ő felvette a csíkos pizsamáját, majd a bojtos hálósipkáját és lefeküdt aludni a szállodában.
Úgy megszoktuk, hogy van. A kopasz klarinétos ott volt, amikor kisgyerekek voltunk, ott volt, amikor az első csókot loptuk, ott volt, mikor már felnőttként próbáltunk eligazodni a világ dolgaiban, s már szülőkén is mindig jó érzéssel töltött el bennünket, mikor megláttuk véletlenül a televízióban. Mosolygott, majd a szaxofonnal rákezdett valamilyen vidám nótára. 2020 decemberében aztán jött a letaglózó hír. A magyar zenei élet egyik legkülönlegesebb alakja örökre elaludt. A koronavírus következtében tüdőgyulladást kapott, amelyet nem bírt el a szervezete. Elment a legkomolyabb könnyűzenész…
Nyugodj békében, Bergendy István!
