Fotó: Arcanum/Kurir

A II. világháború alatt a koncentrációs táborba tartó vonatról szedte le a harmadik férje – az első kettőt megölték a háború alatt – 1956-ban pedig ő döntött úgy, hogy elhagyja az országot. A nyomasztó múlt ellenére Kende Klára – írói nevén Claire Kenneth – romantikus regényeivel lett világhírű.

Egy zsidó kereskedő negyedik lányaként látta meg a napvilágot még 1908-ban. A szőke kislány már egészen korán szerelmes novellákat írt a kis füzetébe, amelyből egyet a kor elismert folyóiratának, az Új időknek is elküldött. A főszerkesztő Herczeg Ferenc egyből tudta, hogy gyémántra talált.

Kende Klára (jobbra), a harmadik férjével, Bárdossy Pállal.
Fotó: Arcanum/Képes Magyar Világhíradó

Az édesapja 1928-ban meghalt, ami komoly anyagi válságba sodorta a családot. Klára így 23 évesen hozzá ment feleségül az akkor 37 esztendős jómódú tisztviselőhöz, Nonn János Nándorhoz. Megtehették, így Kairóban töltötték a nászútjukat. A romantikus díszletek lenyűgözték a fiatal írónőt – aki akkoriban bűnügyi kisregényeket írt -, az ott megélt élményekből született később a leghíresebb regénye az Éjszaka Kairóban. Hamarosan megszületett a kisfia, ám a házasság 6 év után, 1937-ben felbomlott (Nonn János Nándor a II. világháború alatt a Don-kanyarban esett el).

Klára nem várt sokáig, hozzá ment feleségül egy ismert gyógyszerészhez, dr. Bíró Gézához. A második férjére is tragikus vég várt. Történt, hogy a világháború alatt egy amerikai bombázó az ő házuknál zuhant le, Klára férje pedig megmentette a sebesült pilótát. Mindez az akkor már itt állomásozó németek fülébe jutott és lelőtték az emberségből jelesre vizsgázó férfit.

Még a vérzivataros időkben ismerte meg a harmadik férjét, Bárdossy Pál főhadnagyot, aki rokona volt a miniszterelnök Bárdossy Lászlónak, őt később háborús bűnösként végeztek ki. Az írónőnél fiatalabb Bárdossynak köszönheti, hogy életben maradt, ő intézte el azt is, hogy Klára ne jusson koncentrációs táborba. 1946-ban házasodtak össze, ám a családi háttér a Rákosi-rendszerben hamar szemet szúrt, így kitelepítették őket és embertelen körülmények között dolgoztak egy tiszasülyi rizsföldön.

A romantikus regényei itthon is sikert arattak.
Fotó: Arcanum/Reform

Kende Klára regényei ekkor már sikert sikerre halmoztak, de írói álnéven. A hölgyek imádták Claire Kenneth romantikus történeteit. Még a kitelepítés előtt megesett, hogy Kende bement egy pesti könyvesboltba és megkérdezte, hogy fogynak Kenneth kötetei? Imádják az amerikai írót – jött a válasz a boltostól, aki kinevette mikor azt mondta, Claire Kenneth valójában ő… A világháborús lelki sebek és a kitelepítés okozta gyötrelmek után nem volt meglepetés, hogy Kende Klára 1956-ban a férjével és gyermekével együtt úgy döntött, levegőhöz akarnak jutni, elég a nyomasztó közegből. A határon szöktek át, miközben a fejük mellett süvítettek a puskagolyók. Amerikában kötöttek ki, Bárdossy Pál egy felhőkarcolót takarított, Klára pedig egy szőrmeboltba ment el modellnek (fiatalon városi szépségversenyt is nyert).

Eszébe sem jutott, hogy az új világban is ismert írónő lehet belőle, ám egy véletlen folytán találkozott egy kiadó képviselőjével, aki rövid időn belül fillérekért megvásárolta Kende Klára könyveinek kiadói jogait. És nem volt megállás. A regényei a tengerentúlon is sikert arattak, több millió példányt adtak el belőle. Nagy rajongója lett a szintén New Yorkban élő egykori ünnepelt színésznő, Karády Katalin is, aki csaknem elájult mikor megtudta, Kende Klára valójában az imádott írója, Claire Kenneth.

Kende Klára és Tony Curtis.
Fotó: Arcanum/Kurir

A sokat szenvedett regényíró egyszeriben sztár lett Amerikában, egy társaságba járt az író Arthur Millerrel, ahol Marylin Monroe-t is megismerhette, de rendszeresen találkozott Tony Curtis-szel és Gréta Garbóval is, de rajongott a könyveiért II. Erzsébet is, aki ki is tüntette a magyar írót. Erről az időszakáról persze itthon semmit sem tudhattunk.

Aztán 1989 után Magyarországon is kiadták a könyveit. A szerelemes regényeit pillanatok alatt elkapkodták, s Kende Klára is hazalátogatott. Boldog volt, hogy az a világ már a múlté, amelyben annyit szenvedett. A külföldön az egyik legismertebb magyar írónő végül 2000-ben hagyott itt minket. A férje, Bárdossy Pál két évvel később követte a halálba az imádott feleségét. A romantika nagyasszonya a gyötrelmes kezdet után szép kort élt meg, 91 éves korában aludt el örökre.

Nyugodj békében, Claire Kenneth, bocsánat, Kende Klára!

Előző cikkEGY HÍRES MAGYAR ANYA, AKINEK OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZ LETT A GYERMEKÉBŐL
Következő cikkA TÁSKARÁDIÓ LEGENDÁJA: LEVÉL A MA 86 ESZTENDŐS SZILÁGYI JÁNOSNAK