AKI MINDIG A SZÍVÉRE HALLGATOTT: HARANGOZÓ TERI ÉLETTÖRTÉNETE

Egyszer csak megcsörrent a telefon. A rideg, berregő, ciripelő hang egy pillanatra megrémisztette, vajon ki lehet ez ilyen későn? Ez járt a fejében.

Akkoriban épp egyedül volt, s tulajdonképpen örülnie kellett volna, hogy valaki keresi, valaki beszélgetni akar vele. Szeretett egyedül lenni, amolyan magának való nő volt. A telefon nem hagyta abba, mintha követelőzött volna, hogy tessék felvenni, tessék beleszólni. „Halló, ki az…?” Teri… Terikém… Én vagyok… Bevettem egy marék gyógyszert… Hallod… Ennek így már nincs értelme, semmi értelme… Csak el akartam köszönni tőled. Légy jó, légy nagyon jó…” Katt…

A vonal megszakadt. Az asszony, aki már az első pillanatban megismerte azt a gyönyörű, különleges, ám most nagyon is furcsa hangot. Tudta, hogy baj van. Nagy baj. Pillanatok alatt felöltözött, aztán szaladt, rohant, ki a levegőre, hogy magához térjen, ki az utcára, hogy taxit fogjon. „Kérem, siessen, kérem, száguldjon, ahogy csak tud, élet-halálról van szó…” Az autó végigrobogott a városon, hogy aztán megálljon annál a háznál, ahol Szécsi Pál élt. A barátja korábban már hatszor követett el öngyilkosságot. A nagy futás közepette ez járt az asszony fejében, s attól félt, szinte irtózott a gondolattól, hogy hetedszerre most sikerül neki. Amikor odaért a lakáshoz, az ajtót bezárva találta, ám hallotta, ahogy bentről valaki hörögve küzd… Hörögve küzd a halállal.

Mielőtt elindult otthonról, tárcsázta a mentőket és az szirénázva, visítva érkezett meg, s állt meg a ház előtt. Betörték az ajtót, Szécsi Pál még élt, de nem volt magánál. Az orvos gégemetszést alkalmazott – így mentette meg az ájult énekest. Szécsi később az asszonynak énekelt egy dalt, amelynek az volt a címe: Egy szál harangvirág. Egy szál harangvirág – Harangozó Terinek.

1965-öt írtunk, amikor itthon újra megrendezték a Ki Mit Tud-ot. Az ország apraja-nagyja (már persze akinek volt tévéje…) leste a műsort és láthatta benne azt a 23 esztendős, különleges szépségű ifjú leányzót a kamerák előtt. Abban az évben bontották le a régi Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren, akkor sugározta először a rádió a legendás műsort, Csak fiataloknak címmel, és lett afféle családtag Komjáthy György. Akkor kapott Mihail Solohov irodalmi Nobel-díjat és ami itthon viszonylag izgalmasabb témát jelentett: a sertéshús harminc, a liszt kilója négy forint volt. Akkor már nagyon is létezett az úgynevezett beatkorszak. Egyre többször lépett fel az Illés, az Omega, a Metro és a Scampolo. Felléptek és egyre hosszabb hajú fiatalok ugráltak a zenére. Csoda-e, ha a KISZ vezetői érezték a bajt, mondván: a szocialista embertípus nem így szórakozik. Így aztán sajátos tervet találtak ki, megpróbálták felkarolni a beat-zenekarokat, hátha ezzel a csellel kordában tartják őket. Kordában tartják a lázadó ifjúságot.

Harangozó Teri dalai egészen más hatást értek el. Dallamos slágereit minden korosztály szerette. Amikor 1966-ban az első Táncdalfesztiválon fellépett, már sokan, nagyon is sokan rajongtak érte. Ki a vonzó külseje, ki pedig a dalai miatt. Az Erkel Színházban rendezett, elképesztően sikeres és népszerű műsorban, amelyet Takács Marika, Lénárd Judit és Tamási Eszter, vagyis a kor legnépszerűbb televíziós bemondói vezettek, színpadra lépett megannyi kedvenc zenekar és szólista. Az Illés, a Metró, az Omega, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, a később Nemzet Színészének választott, különleges tehetségű művész, Molnár Piroska, aki akkoriban még a színművészeti főiskola hallgatója volt.

És dalolt Harangozó Teri is. Az Ó én naiv lélek című számot adta elő, amit aztán vastapssal jutalmazott a közönség, ám díjat nem ért. Csakhogy jöttek az újabb és újabb táncdal-fesztiválok. A korszak kiemelkedő eseményei voltak ezek, s 1968-ban, majd 1969-ben Harangozó Teri egyaránt ezüstérmet nyert. Előbb a Sose fájjon a fejed, majd a Szeretném bejárni a földet című számával. A csúcson volt, és ebben nincs semmi túlzás. Még filmben is szerepelt, az 1969-es Bözsi és a többiek című alkotásban láthatta őt a közönség. majd 1976-ban a Fekete gyémántokban is. Az esztendők vágtattak és ez alatt hat nagylemeze jelent meg, 1977-ig ő volt az egyetlen női előadó, aki önálló koronggal büszkélkedhetett, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta mellett.

Boldogságos hétfők, szerdák és csütörtökök. Ezt is írhatnánk Haragozó Teriről, csakhogy a szakmai sikerek mellett a sors nem ajándékozta neki a magánéletbeli boldogságot. Sokszor inkább a szerelembe volt szerelmes, mint a partnerébe. „Sokszor voltam szerelmes, rengeteg rajongóm volt, szép szerelmi életem volt, pedig máig válogatós vagyok. Egész életemben a szívemre hallgattam, szenvedélyes szerelmeket éltem át, sokszor meg is szenvedtem a szakítást, de mindig én mondtam ki az utolsó szót. Ha azt éreztem, hogy vége lesz a kapcsolatnak, gyorsan leléptem, megalázó lett volna, ha engem raknak ki. Ötször estem teherbe, de mindig épp rossz időben, amikor egyszerűen nem törhetett ketté a karrierem. Én nem családanya akartam lenni, hanem énekesnő…”

Különleges monológ ez. Ott rejlik benne a siker utáni vágy és a melankólia. Harangozó Teri kétszer ment férjhez, ám egyik kapcsolat sem tartott túl sokáig. Erről így beszélt: „Soha nem volt előtérben a magánéletem, nem is vágytam igazán arra, hogy férjhez menjek. Kétszer mégis sikerült, de maximum öt évig bírtam egy férfi mellett. Az első civil volt, a második terelgette a pályámat, vele négy évig éltem Los Angelesben…” A második férje őrülten féltékeny volt rá. Már attól dührohamot kapott, ha csinos nejét férfi szolgálta ki valamelyik boltban. Nem is a rossz házasságok, sokkal inkább édesanyja elvesztése okozott mély sebet számára. Képtelen volt feldolgozni a szeretett mama elvesztését. Sokat élt egyedül, s erről így nyilatkozott: „Még sem vagyok magányos, rengeteg barátom van, partikra nem járok, sosem szerettem a rongyrázást. Szerettem az éjszakákat, mert akkor csend van, nem csörög már a telefon, azt csinálok, amit akarok, hajnal kettő előtt nem tudok elaludni…”

Csak dolgozott benne a hihetetlen sok emlék, s arra gondolt, jó lenne még élni. Élvezni a tavaszt, a nyár melegét, s pörgette vissza a filmet, ahogy énekelni kezdett, még a lantművész Benkő Dániellel is fellépett, virágénekeket előadva, aztán a Ruttkai Éva Színházban bemutatott Kaktusz virága című darabban is fellépett. Mennyire sokoldalú volt – erre talán már kevesen emlékeznek. És soha nem ment ki a divatból. Még a Sziget fesztiválra is meghívták, ott is megtáncoltatta a közönséget. Két súlyos baleset állított neki akadályt. Egyszer autóbalesete volt, másik alkalommal pedig lezuhant az Operaház lépcsőjén és nagyon összetörte magát. Akkor így panaszkodott: „Lelkileg rendben vagyok, de a balesetem óta a kezem, a lábam nem úgy mozog, ahogy kellene. Rendszeresen járok orvoshoz és gyógytornára, három hónapig vezetni sem tudtam, barátok, szomszédok segítettek még a fürdésnél is. Annyi bajom volt, hogy elhagytam magam, elkezdtem csipegetni, főleg éjjel…”

Talán a plusz kilók, az egyre nehezedő test is sodorta, vitte őt a végzet felé. 2015 szeptemberében egy éjjel lett rosszul, rohammentő vitte kórházba, hátsó fali infarktust kapott, s megállapították, hogy a tüdejével is súlyos gondok vannak. Aztán amikor kicsit jobban lett, közölték vele, hogy áttétes tüdőrákja van. Másnap meghalt. Pályatársai, Aradszky László, Koós János és Poór Péter búcsúztatták a Szent István Bazilikában, majd Bátyán, a szülei sírjában helyezték örök nyugalomra. Hetvenkét évet élt. Hetvenkét évet élt az az asszony, aki folyamatosan kereste a boldogságot, a népszerűséget, s akinek egyszer egy különleges hangú férfi dalt énekelt: Egy szál harangvirág… Ennyi csak, mit adhatok.

De ez a minden volt, s talán még annál is több…