ÉN LENNI GÖRÖG DIPLOMAT: A JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT SZERELEM HÁTTERE

Játszani a nagymenőt. S a férfi pénz után kajtat, ha kell, hitelt vesz fel, csak hogy sportkocsival száguldhasson, a legdivatosabb cuccokba öltözhessen. Csapda ez, amelyből olykor nincs kiút. Az élet csábít, folyamatosan csábít, ellenállni már-már lehetetlen…

„A fiatalember több lánynak házasságot ígért, valamint gazdag életet, külföldi utazásokat. Minden lányismerősének azt mondta, hogy apja Washingtonban, nagybátyja pedig Zürichben nagykövet, s reá is fényes pálya vár. S egyes lányok sajnos hosszú ideig felültek a primitív fiatalembernek…” Ezek a mondatok 1962. október 2-án a Népszabadságban jelentek meg. Egy nappal korábban a népbíróság halálra ítélte Szöllősi Györgyöt.

Játszani a nagymenőt. Szöllősi György megpróbálta. 18 éves volt, amikor egy szép napon megérkezett Budapestre. Hogy pontosan mi járhatott a fejében, milyen életet képzelt el magának, milyen álmokat kergetett, azt csak sejteni lehetett. Mindenesetre a kezdet nem tűnt könnyűnek: a Kőbányai Téglagyárban ritkán érzi magát nagymenőnek a melós. Dolgozott keményen, olykor szótlanul, és közben talán már körvonalazódott a fejében, hogy ez így nem az igazi. Hogy másként is lehetne élni. Szebben, jobban, jólfésültebben. Egyedül volt, minden kapcsolatot megszakított a családjával, és így senkinek nem tartozott magyarázattal. Munkahelyet váltott, előbb a sörgyárba, majd a Csepeli Acélöntő és Csőgyárba került. Segédmunkásként a legalja melót végezte. Talán utálta a főnökeit – talán utálta saját magát is.

Aztán beíratták egy tanfolyamra, és szerszámlakatosként végzett, mondjuk így, szakmunkás lett. Egyik albérletből a másikba vándorolt, a soványka fizetéséből kifizette a lakbért itt is, ott is, aztán kocsmákban, kifőzdékben falta a főzeléket, az olcsó pörköltet, és közben álmodozott. A főnökei elégedettek voltak vele. Azt mondták, Szöllősi jó munkaerő. De az ördög csak duruzsolt és duruzsolt a fülébe, és folyton azzal biztatta: te többet érdemelsz ennél, sokkal többet. Neked szép nőkkel kell randevúznod, a legszebbekkel. Indulj, csábíts, légy elegáns és magabiztos. S az ördög nem tréfált. Szöllősi pedig komolyan vette. Kölcsönruhát szerzett, sötétkék öltönyt húzott, megfésülködött, hol egy lavór vízben, hol egy törött üvegben bámulta a kifejezéstelen, ám a nők számára mégis vonzó arcát. Aztán elindult. Elindult egy vadonatúj élet felé. Apró szépséghiba, hogy ez az új élet csak néhány napig tarthatott, mert elfogyott a pénze…

Fejes Endre 32 éves volt, amikor elkezdett különböző folyóiratokban publikálni. Az írásai rendszerint ugyanazt a témát járták körül, a hősei mindig szegény emberek, munkások, sőt, munkanélküliek voltak. Fejesnek nem kellett a fantáziájára hagyatkozni, mert ő is közéjük tartozott. A boldogságkeresők közé. A négy polgári osztályt végzett, későbbi sikeres író kezdetben szabóinasként dolgozott, majd kitanulta a vasesztergályos munkát. A második világháború alatt besorozták. Már 1944-et írtunk, ám Fejesnek a frontról sikerült megszöknie, s közel egy esztendeig bujkálnia kellett. A harcok végeztével alkalmi munkákból élt, gyárakban, bányákban alkalmazták, s nem csak itthon, Nyugat-Európa megannyi országában. Munkát kapott az angyalföldi Bosch gyárban, majd újra külföldre akart szökni, csakhogy lebukott, és mehetett Kistarcsára, kényszermunkára. Az a nyolc hónap sokkoló élmény volt számára.

A szabadulása után jöttek az újabb dolgos esztendők, hogy aztán az irodalom adjon neki valamiféle megnyugvást, kapaszkodót és jövőképet. Fejes így írt magáról: „Akiket megírtam, élők maradtak. Fiatalok, boldogságkeresők, álmodók. Nem igaz, hogy pótolhatók. Helyükre jöttek mások. Új vágyak, hitek, álmok, nehéz sorsok, kemény életek…” A Rozsdatemető kultikus regény lett. Ez a mű 1962-ben jelent meg, és már-már hihetetlen lelkesedéssel fogadta a közvélemény. Egyszeriben ismert író lett belőle, s onnantól kezdve várták az újabb regényeket. Ma már hihetetlen, de a Rozsdatemető első három kiadásának darabjait mindegy szálig megvásárolták – mi több, harminc nyelvre fordították le. Spíró György Fejes Endre temetésén azt mondta: „Akármi legyen is a műfaja, a Rozsdatemető nagy mű…”

Aztán 1969-ben jött a másik különleges regénye. Különleges, megunhatatlan és örök érvényű. Jó estét nyár, jó estét, szerelem. Három évvel később mutatták be az azonos című tévéfilmet Szőnyi G. Sándor és Marton László rendezésében, a forgatókönyv megírását pedig Fejes Endrére bízták. Harsányi Gábor karrierjének talán legkiemelkedőbb alkotása ez. Az akkor még nagyon is ifjú, rendkívül szuggesztív színész olyan alakítást nyújtott, hogy az ember szinte érezte a küszködést, ahogy megpróbált utolsó, lenézett melósból nagymenővé válni. Bornyi Gyula operatőr felkavaró képeket készített, a néző olykor hihetetlen közelből láthatta a színészek arcjátékát, mimikáját, gesztusait. Tökéletes film. Évtizedek távlatából is tökéletes.

„Én lenni görög diplomat…” Harsányi Gábor lakatosfiút alakít, aki melózik rendesen. Rendesen és egykedvűen. Aztán néhány napra, mintegy varázsütésre, s persze a nagyon is eleven ördög tanácsára Viktor Edmunttá változik, egy ifjú görög diplomatává, aki hazáját képviseli megannyi nemzetközi tárgyaláson. És csak szövi-szövi a mesét tovább, miszerint a szülei ugyancsak követségi dolgozók, az apja Washingtonban, az anyja meg Stockholmban dolgozik, s persze neki állandóan repülnie kell, hol ide, hol oda. A nők hisznek neki. Hinni akarnak, mert nem is a jóképű csábítót látják benne, sokkal inkább a kitörési lehetőséget az unalmas, szürke, egyhangú és szegényes életükből. Viktor Edmunt a nagy lehetőség! Az élet csábítása.

Csodálatosak a női karakterek. Törőcsik Mari, Tolnay Klári, Halász Judit, Tábori Nóra, és, ki ne hagyjuk őt, Tordai Teri. De szerepel a filmben Zenthe Ferenc, Bánhidi László, Körmendi János, Mensáros László, Kállai Ferenc is. A lakatosfiú persze lebukik, mert van olyan nő, aki kiismeri a szerepjátékát, rájön a hazugságaira. És akkor a gyári főnöke figyelmezteti, hogy rendkívül veszélyes játékba kezdett. Játszani a nagymenőt. Nehéz kiszállni. Csak megy körbe és körbe. S az ember közben mámorosan kiabál, élvezi a szél simogatását, és azt gondolja, milyen jó, mennyire jó ez a pillant. A lakatosfiú, a mi Viktorunk megpróbált leszállni a körhintáról. Csakhogy egy balatoni nyaralás során megismerkedett egy lánnyal, a Tordai Teri által megformált végzet asszonyával…

„Én lenni görög diplomat…” S amikor eljött a fizetésnap, lehetett játszani a görögöt, néhány este alatt elverni a pénzt, aztán egész hónapban nyomorogni. De ahogy Viktor Edmunt, úgy Szöllősi György is eltűnt mindig. A beígért esküvőből, az illatos, gyönyörű életből nem lett semmi. Szöllősi végzetét a 25 éves S. Ildikó okozta. Csillebércen végzett vele, elvágta a torkát. Félt, hogy lebuktatja, börtönbe juttatja, akasztófán végzi. 1962 szilveszterén akasztották fel. Harsányi Gábor tökéletes Szöllősi volt. Szöllősiről így beszélt a bíróságon egyik melóstársa: „Minden második mondata a valószerűtlenség határát súrolta. Kitalált, vele megtörtént, különleges élményekkel traktálta munkatársait. Senki nem hitt neki. Nagyon hamukás ember volt, többször hazudott, mint ahányszor igazat mondott…”

A korabeli újságok Szöllősit afféle szatírként jellemezték, aki fizikálisan is bántotta a nőket, pedig ez nem volt igaz. Leszámítva az utolsót, a végzet asszonyát. Merthogy szexuálisan nem is közeledett a nőkhöz, ő csak azt élvezte, hogy odavannak érte. Hogy nagymenőnek tartják.

Játszani a nagymenőt. Mennyire könnyű és egyszerre nehéz…