Ötvenkét éve a következő néhány sor jelent meg a lapokban: „A Magyar Televízió jelenti, hogy Lénárd Judit, a tévé népszerű bemondója június 2-án tragikus körülmények között elhunyt.”
Arról hivatalosan nem lehetett beszélni, hogy az országosan ismert és kedvelt bemondó csupán 42 évesen, önkezével vetett véget az életének. De mi vezetett a tragikus naphoz? Következzék a szőke, mindig elegáns Lénárd Judit drámai végű élete. Kolozsváron született 1928-ban, talán innen ered a szép beszéde is, amiért rajongtak a tévénézők. Pedig jobbára csak a délutáni és esti műsort mondta el. De szépen beszélt, mosolygott és áradt belőle valami megmagyarázhatatlan elegancia.
Fotó: Fortepan/Főfotó
Kevesen tudják, nem bemondóként, hanem színésznőként kezdte a karrierjét, miután 1950-ben végzett a színművészeti főiskolán. Játszott az Ifjúsági színházban, a Honvéd színházban, majd Debrecenben, Győrben, aztán Budapesten a Petőfi színházban. Aztán szépen lassan elkezdett közelíteni a televíziózás felé. Kezdetben csak irodalmi esteken, koncerteken konferált, aztán Fábry Éva, a Magyar Televízió szerkesztője kezdte győzködni, menjen oda, hiszen a képernyőre termett. Lénárd Judit sokáig vívódott, ám végül igent mondott és 1960-ban ő is ott lehetett a nagy bemondókvartettben, Tamási Eszterrel, Takács Marikával és Varga Józseffel. Lénárd Juditnak ekkor már hatéves volt a kislánya, a kis Kata, akit egyedül nevelt, mivel a házassága tönkrement. Lénárd Judit vezethette a kezdetekkor a Delta című tudományos magazint (később Kudlik Júlia vette át), mellette pedig mesélt is esténként a tévét néző gyerekeknek. A kollégák azt mondták róla később, hogy mindig elegánsan járt, jobbára kosztümben és a jelenlétében senki sem mert csúnyán beszélni a stúdióban, mert féltek, mit szól hozzá az „úrinő”.
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság
Az is volt, úrinő, uradalom nélkül. Imádta az irodalmat, a komolyzenét (különösen Bachot), ám idő után úgy érezte, a tévézés után visszatérne inkább a színházba. Mint mondta, nehezen viselte a hidegen rá tekintő kamerákat, a színházban emberibb volt és ott a közönség minden rezdülését érezte. Ment volna vissza, ám túl ismert lett ahhoz, hogy megtehesse. A döntnökök úgy voltak vele, csak zavart okozna a színházi nézőkben, ha feltűnne a színpadon egy bemondó… Aztán minden összeomlott. A gyilkos kór támadta meg a szervezetét. A tévés kollégáinak nem mondta el, hogy beteg, csak a családja és az akkor 16 éves kislánya, Kata tudta. Azt is csak ők, hogy áttétek keletkeztek. Lénárd Judit pedig nem akart szembe nézni a gyötrelmes véggel és 1970. június 2-án önkezével vetett véget az életének.
A lánya soha sem tudta feldolgozni, hogy az édesanyja ezt az utat választotta és az unokája sem. Így született meg néhány éve egy színdarab Ratkó lányok címmel a Tháliában. B. Török Fruzsina írta és rendezte. Az unoka. Sosem találkozhatott Lénárd Judittal, csak az anyukája elmondásából ismerte, de szerette volna megérteni, hogy miért hagyta magára az akkor 16 éves lányát és mellette más családi titok is izgatták.
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság
Ezek a miértek vezettek ahhoz, hogy megírja a Ratkó lányokat, ahol feltehette azokat a kérdéseket, amelyekre az életben nem kaphatott választ. Ez a színdarab kellett, hogy valamelyest feldolgozza a nagymama halálát és az édesanyjáét is, hiszen őt is ugyanaz a betegség ragadta el 55 éves korában. Fruzsina – aki közismert színházi író és rendező – az Újságmúzeumnak azt is elmesélte, nagyon kevés tárgyi emlék maradt Lénárd Judit után. Egy gyertya és fényképek. Meg egy színészi igazolvány, amelyet a nagymama az ötvenes években kapott, amikor az Ifjúsági Színházban játszott. És milyen a sors, az Ifjúsági színházból később Thália lett, ahol az unoka, B. Török Fruzsina rendez és ahol a tragikus sorsú Lénárd Judit életéről megszületett a színdarab. Az igazolványt amúgy mindig magánál tartja. A pénztárcájában.
Talán mindörökre…
