A legmélyebbről jövő hangot 39 éve nem hallhatjuk. 1984 szeptember 9-én, azon a tragikus éjszakán, mi elvesztettünk egy kivételes énekest, a két kislánya viszont az imádott édesapját.
Ma is csak 76 éves lenne, ha nem él ennyire gyorsan, ha nem szív napi két doboz cigarettát és nem iszik tíz kávét. Ha nem akar megfelelni mindenkinek, ha nem kell vidéki kultúrházakban haknizni ahhoz, hogy eltartsa a családját. Az a sok fránya ha… Pedig olyan szépen indult… Jött a semmiből egy fiú, aki szemüveges volt, egyáltalán nem lányos arcú, inkább nézett ki kezdő matematikusnak, mint rocksztárnak, és mégis. A hangja mindenkit levett a lábáról. 1967-ben például húszévesen a szovjet kommunista párt lapjának, a Pravdának a különdíját nyerte meg a Szocsiban rendezett zenei fesztiválon. Boldogon ölelte magához az ezüst szamovárt. A nagy példaképe, Elvis Presley eközben Las Vegasban vagy éppen Los Angelesben koncertezett, de hát nekünk a Pravda jutott, meg az ezüst szamovár…
Fotó: Fortepan/Főfotó
Itt másképp mentek a dolgok. 1968-ban például az újságok is megírták, az Országos Rendezőiroda a Vidám fiúk együttes két tagjának engedélyét három hónapra visszavonta, a beategyüttesek közül pedig figyelmeztetésben részesítette az Atlantis zenekart, a Hungáriát és az Omegát, no meg Máté Pétert. Tudd, hogy hol a helyed, fiú…
Aztán beindult a karrierje. Láss csodát, kiderült, nem kell cukipofának, helyes fiúnak lenni ahhoz, hogy rajongjanak valakiért az emberek. Elég, ha csak olyan hangja van, mint önnek. És nem volt megállás. Állandóan koncertezett. 1970-ben például egy átlagos hetét is elárulta. Koncert Kecskeméten, Hajdúszoboszlón, Püspökladányban, Kaposváron, mindenhol napi kettő. De közben hazajött, mert kedden délelőtt a tévében volt felvétele, szerdán a rádióban, közben zenét írt és szerzett is, vasárnap este pedig a Műszaki Egyetemen lépett fel. Pontosabban minden vasárnap. Sok. Elviselhetetlen ritmus. Persze az embert az elején még hajtja a siker, főleg, ha megfelelési kényszere van, de aztán gyilkol a mókuskerék. Jön az ital, a ferde esték. Így járt Presley is, más kérdés, hogy ő dollár százezrekért lépett fel Las Vegasban, ön meg ugyanakkor az Ikarus Művelődési Házban aprópénzért.
Fotó: Fortepan/Gábor Viktor
Kódolva volt, hogy ebből baj lesz. Persze ön is érezte. 1980-ban például már az orvosok is szóltak, lassítani kellene, mert nem bírja a szíve. Akkor kicsit megijedt. Ezért vett Pázmándon egy házat, ahová elvonulhat a feleségével, a két kislányával, ahol nem kell sietni, csak ülni egy fa alatt és nézni, ahogy a kicsik játszanak. Valahol persze tragikus az egész. Elmenni nem akart innen, de közben az Elmegyekből világslágert csinált Sylvie Vartan. Ő is a keleti blokkban született, Bulgáriában, de a szüleivel disszidáltak. Világsztár lett, dúsgazdag és még ma is él. Ön viszont 39 éve nem szól a mikrofonba… Akkoriban mesélte egy újságnak, hogy le se köpte Vartan menedzsmentje, csak küldtek egy kislemezt, amelyen ott volt az Elmegyek francia változata.
Aztán eljött a tragikus nap 1984. szeptember 9-én. Az újságok azt írták, szívroham vitte el 37 évesen, a testvére még évtizedekkel később is azt mondta, pletykáljanak bármit, ő látta a boncolási jegyzőkönyvet, amelyben ez szerepelt. Mert, hogy beszéltek mindenfélét. Italról, esésről, mindenről.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Ezt a részét hagyjuk meg a bulvárnak, sokkal nagyobb baj, hogy 39 éve elhallgatott a legmélyebbről jövő hang. Az imádott felesége mesélte később, nagyon szeretett volna egy fiúgyermeket is, akit Daninak hívott volna. Nos, Dani azóta megszületett, ő a legidősebb unokája, mellettük pedig ott van még Kamilla és Gergő is. És képzelje, a lányai és az unokái azóta is abban a pázmándi házban nyaralnak, amelyet ön vett, ahol sokkal többet kellett volna pihennie, s akkor talán nem következett volna be a tragédia, amelyet a napi tíz kávé és a két doboz cigaretta, az állandó hajtás meg a kialvatlanság kódolt.
Biztosan emlékszik erre a két sorra az Elmegyekből: „Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt. Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett.” Így történt… Sajnos.
Nyugodj békében, Máté Péter!
