Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Ez az írás két emberről szól, akik már újra együtt vannak ott fent, valahol a magasban. Sokáig két külön világot éltek. Pécsi Ildikó Polgáron született, Nyíregyházán járt gimnáziumba. Szűcs Lajos a mai Szerbia területén fekvő Apatin látta meg a napvilágot, onnan került később Budapestre. Ahol Pécsi Ildikó már a színművészeti főiskolára járt. Mégsem Pesten találkoztak először…

Az élet úgy rendezte, hogy a fiatal és sokak általál imádott Pécsi Ildikó 1963-ban Pécsen vendégszerepelt. Pont ott, ahol aznap a Dorog focicsapata is játszott. Egy bizonyos Szűcs Lajossal együtt.

A színésznő éppen a belvárosban sétált, amikor Szűcs Lajos udvariasan odalépett hozzá, elővette a legkedvesebb mosolyát és bemutatkozott. Ott, 1963-ban, a pécsi utcán kezdődőtt a nagy szerelem, amelyből 1969-ben házasság lett. Mindenki ismerte őket az országban, hiszen Szűcs Lajos ekkor már olimpiai bajnok labdarúgó volt, sármos és kedves ember, Pécsi Ildikó pedig a legismertebb és legfoglalkoztatottabb színésznők egyike volt. Kezdetben Kelenföldön éltek. Nem kellett nekik villa vagy palota, elég volt egy szép kis lakás is, ahol aztán megszületett a gyermekük, Csabi.

Aztán az élet hozott szépet, jót, keserűséget, de mindig kitartottak egymás mellett. Szűcs Lajos szorosabban fogtak Ildikó kezét, mikor sokáig nem engedték a rendezők, hogy lerázza magáról a szexszimbólum szerepét, Pécsi Ildikó pedig akkor ölelte szorosabban Szűcs Lajost, mikor a játékospályafutása befejezése után kereste a helyét. Néhány éve viszont egyre erősebben szorították egymást, amikor a gyermekük és menyük sokszor méltatlan vitája zajlott a bulvárlapokban.  

Jóban, rosszban. Ez tényleg igaz volt rájuk.
Fotó: Arcanum/Képes Újság

Aztán Lajos beteg lett. Nagyon beteg. Pécsi Ildikó pedig minden percben ápolta az imádott férjét. Ám minden hiába, Szűcs Lajos idén júliusban örökre elaludt. Sejteni, érezni lehetett, a színésznőt ettől a perctől kezdve egyre kevesebb köti ehhez a furcsa világhoz. Az ő világát ugyanis nagyrészt magával vitte a férje. A többit tudjuk. Ma reggel már mindenki: Pécsi Ildikó meghalt.

Azóta már ismét együtt vannak. Fogják egymás kezét és sétáltnak, lassan, megfontoltan. Míg a köd számunkra örökre betakarja őket…

Nyugodj békében, Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos!

Előző cikkSZOCIALISTA HIPPIK A LANKÁKON, AVAGY A TABÁN VOLT A MI WOODSTOCKUNK
Következő cikkELFELEDETT MAGYAR ZSENI, AKINEK A SZÍNES TÉVÉT KÖSZÖNHETJÜK