Élni akarás. A legerősebb ösztön ott, bennünk, a lelkünk mélyén – ám sokszor ez is kevés a holnaphoz. Azt mondják, különleges a magyar, vagy vigad, s közben nótákat énekel, pálinkát, jófajta zamatos bort kortyol, és úgy érzi, hogy tökéletes a pillanat, máskor meg temet, gyászolja a maga mögött hagyott éveket, az egyszer csak eltűnt ifjúságot és azért issza a pálinkát meg a zamatos bort.
A harmónia hiányzik belőlünk talán leginkább. Megtalálni a hétfők, a szerdák, a szombatok legjobb pillanatait, hogy aztán, ha nem is lelkesen, de legalább kiegyensúlyozottan várjuk a keddet, a csütörtököt és a vasárnapot. Schütz Ila egy idő után már nem várta a hétfőt, a kedden és a szerdát sem. 2002. december 11-én gondolta úgy, hogy az élet nem is annyira nagy kaland. Még hatvan esztendőt sem élt meg…. Anyai nagyapja erdész volt, aki ráadásul vöröskatonaként harcolt. Az anyja a szabás-varrás mesterségét sajátította el, és a legenda szerint egy mozi előcsarnokában ismerkedett meg Schütz Mihállyal. Schütz Mihály textilmérnökkel. Mély, és heves szerelem volt az övék.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
A férfi a második világháborút követően stílust és munkát váltott, az építőiparban próbált maradandót alkotni. Szerette a rendszert, tán még meg is magyarázta magának, hogy mi, miért történik. Mihálynak és Erzsébetnek később Misó néven egy fiúk született, no meg két lányuk, Emma, az idősebb és az 1944-ben napvilágot látott Ila. A feljegyzések arról szólnak, hogy a két Schütz-lány hihetetlenül lelkes úttörőként építette a világot maguk körül. Gyűjtötték a vasat, a papírt, mindent, ami a kezük ügyébe került. És Ila még 1955-ben azt gondolta, hogy biológus lesz. Csakhogy közben megnyert egy diák szavalóversenyt, és azt mondták neki, érdemes lenne komolyabban foglalkozni a színészmesterséggel.
A Martos Flóra lánygimnáziumban járt és már amatőr színjátszóként szerepelt az Óbudai Gázgyárban, a hol bemutatták a Kőrösi Csoma fiúgimnázium növendékeivel együtt Heltai Jenő Szépek szépe című darabját. Ott fedezték fel a benne rejlő tehetséget, az Óbudai Irodalmi Színpad vezetője azt gondolta, sőt mondogatta is, hogy ez a lány bizony egyszer majd híres színésznő lesz. És Ila jelentkezett is a színművészeti főiskolára, és úgy szól a legenda, hogy két hölgy Nagy Anna és Gyöngyösi Katalin, a felvételire készülő és hihetetlenül ideges, izgatott Schütz Ilának azt mondta. „leskelődtünk, nyugi, nagy tehetség vagy, és Ottónak jó szeme van arra…” Ádám Ottónak jó szeme volt – Schütz Ilát mégsem vették fel. Még újabb két esztendőn át próbálkozott, mindhiába. De nem adta fel álmait, dolgozott az Egyetemi Színpadon, Ruszt Józseffel és Mezei Évával. Közben tanult, képezte magát, és elvégezte a Mafilm színészképzőjét is. De meg kellett élnie valamiből, így aztán hol a Margit-kórház adminisztrátoraként, hol pedig a Népművészek Háziipari Termelőszövetkezetének Matyó baba meósaként és a II. kerületi tanács polgári védelmi ügyekben illetékes előadójaként dolgozott.
Aztán harmadszor is felvételizett. Az sem sikerült, és apja felháborodott levelet írt a főiskolára, amelyre a következő választ kapta a tanulmányi osztálytól: „Olyan felelősségtudattal, mint ami önt, az édesapát vezérli, úgy döntöttünk: menjen inkább a kedves leánya más pályára, semhogy a színészi pálya szélén egye a féltehetségek keserű kenyerét…” Aztán 1969-ben Szinetár Miklós másként döntött. Felülbírálta a bizottságot, a kioktató stílust és a saját osztályába invitálta Schütz Ilát. S közben mintegy biztatásként azt mondta neki: „Olyan korban élünk, amely nem kedvez az extrém, bohém zseniknek. Használható engedelmes iparosok kellenek…” Szinetár lódított. Vagy csak félrevezette a szocialista embertípusra vágyó hatalmat. Tudniillik olyan hallgatókkal büszkélkedhetett, olyan osztályt vezetett, amelynek tagja volt többek között Benedek Miklós, Monori Lili, Körtvélyessy Zsolt, Jobba Gabi, Pálos Zsuzsa, Gór-Nagy Mária – és Schütz Ila. Szinetár Miklós négy esztendő alatt nagyon is arra törekedett, hogy valamennyi hallgatója igazi egyéniséggé váljon. Schütz Ilának egyszer odasúgta a fölébe: „Maga egyedi tehetség, de nehezen oldódó, lassan érő ember, harmincöt éves koráig ne is számítson arra, hogy elkényezteti a szakma…”
Aztán jöttek a filmszerepek. A 78-as körzet afféle társadalomkritikát fogalmazott meg a maga kedves, egyszerű eszközeivel, mintegy rávilágítva, hogy az épülgető szocializmusban van még bőven tennivaló ahhoz, hogy az út végére érjünk. Schütz Ila tökéletes karaktert formált meg, a jobbat, minél jobbat akaró tömbházfelügyelő szerepében. Sztankay István fontos szerepet töltött be az életében. Bernard Slade, Jövőre veled ugyanitt című darabjában több mint ötszáz alkalommal léptek fel együtt. A kétszereplős komédia legendává tette őket, Sztankay a pap fia és Schütz az egykori vöröskatona lánya a kritikák szerint tökéletes amerikás férfi és nőként jelent meg a színpadon. Ötszáznál is több alkalommal!
Rajongtak érte – rajongtak értük. Schütz Ila boldog lehetett volna, maradéktalanul boldog. Szakmai sikerek, irigylésre méltó szerepek, egyik a másik után. Csakhogy a magánélt már nem adta meg neki a harmóniát. Első férje egy operatőr volt. Halász Mihállyal még a főiskola alatt szerettek egymásba, 1966-ban. Schütz rajongott érte, de a bohém férfi még azt is megcsinálta, hogy elkésett az esküvőjükről, és olykor napokig nem ment haza. Aztán amikor előbukkant, ajándékokkal próbálta elnyerni a bocsánatot, ám ez nem tarthatott sokáig, három év után elváltak. Halász Mihály a nyolcvanas évek elején halt meg, mindössze 42 évet élt.
Schütz Ila második férje a zseniális színész, Dégi István volt. A Sirály című darabban játszottak együtt, méghozzá egy boldogtalan házaspárt, aztán nem sokkal később a való világban is összeházasodtak. Vad szerelem volt az övék, ám Dégi elképesztő hangulatváltásai, lelki tusái lehetetlenné tették a harmonikus életet. Az önmarcangoló színész gyakran mondogatta: „Király vagyok birodalom nélkül…” Egyszer elutaztak Franciaországba, egészen pontosan Belle Ile szigetére, Sarah Bernard házába, ahol Schütz Ila egyszer csak azt mondta az akkor épp nyugalmas időszakát élő férjének: „Ha itt élhetnék, nehézségek nélkül játszanék napi három sorstragédiát is…”
Aztán 1976-ban megszületett gyermekük Zsolt, a házaspár pedig fél évvel később különvált. Később aztán kiderült, hogy Zsolt beteg. Aztán teltek a hónapok, és a szerelem, mint valami éppen ráérő Ámor nyílvesszővel célba vette az egyre boldogtalanabb színésznőt és egy bizonyos Török Tamás, aki taxisofőrként dolgozott, újra felkorbácsolta az érzelmeit. Ez a férfi lett a menedzsere, a titkára, az élettársa. Dégi István 1992-ben lett öngyilkos. Török Tamás 1997-ben végzett magával. Még leírni is borzalom. Egyik csapás a másik után. Schütz Ila immár kettesben élt a fiával. A Madách Színháztól távozott, aztán kisebb szerepeket kapott az Arizona Színházban, majd a később megszűnő Művész Színházban. Szabadúszó lett, olykor fellépett a József Attila Színház színpadán. És öngyilkosságot kísérelt meg. Sztankay István ezután látogatta meg a kórházban, és Schütz Ila akkor azt mondta neki, „Mindegy is mi történt, nem komoly…” És még mindig volt ereje nevettetni. Ilyen-olyan komédiákban, műsorokban fellépni.
A legutolsó, talán a legeslegutolsó nagyjelenete a Valami Amerika című filmben látható, amikor Terka, a takarítónő szerepében kábítószerrel ízesített süteményt fal fel, és bódult állapotban táncol, mintha csak az lenne az utolsó tangó. S az volt az utolsó tangó. A nézők imádták. Aztán a nézők siratták. A halála körülményeiről sokat és sokszor írtak. Ami biztos, begyógyszerezett állapotban ült be a kádba, kábán, hogy aztán egy óvatlan pillanatban a hajszárító zuhanjon bele a vízbe. Így találtak rá. Nyugodt arccal, már-már a sorstalansággal megbékélve. Élni akarás. Schütz Ilában is dolgozott az ösztön, ám a láthatatlan démonok, a depresszió, a magány, a szakmai mellőzöttség együtt végül legyőzték azt. 58 évesen…
Nyugodj békében, Schütz Ila!
