Fotó: Fortepan/Hunyady József

Habár a sors őt is meggyötörte, mégis volt tartása és bátorsága amikor 1956-ban a forradalom mellé állt. Az Újságmúzeum 23 pontban tiszteleg minden idők egyik legkiválóbb magyar színésze, Sinkovits Imre előtt!

1. Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia első gyermekeként látta meg a napvilágot 1928-ban. Kisgyerekként ő is hordta az üres poharakat a család vendéglőjében, amely aztán tönkrement.

2. Kevesen tudják, Sinkovits Imrének volt egy testvére, aki korán meghalt egy súlyos betegség miatt, utána született meg a húga és az öccse, László. 

3. Az édesapja később főpincérként dolgozott a Bródy kávéházban, ahol a tulajdonos felesége elkérte a megtakarított pénzüket, de soha nem adta vissza. Az apa – hogy eltartsa a családot – sokáig az Ilkovics vendéglőben adta fel a kabátokat a vendégekre, minimális borravalóért.

Sinkovits Imre a családjával. Gombos Katalinnal és a két gyermekükkel, Andrással és Mariannal.
Fotó: Arcanum/Színház és Mozi

4. Sinkovits Imre gyerekként költő szeretett volna lenni, meg orvos, mérnök és tanár. Színész nem, a színiakadémiai felvételire is úgy ment el, hogy korábban csak ötször volt színházban. Aztán ráébredt, színészként lehet orvos, mérnök vagy éppen tanár is néhány óráig.

5. Mindig is büszke volt a nagypapájára, aki 48 éves korára maradt magára hét gyerekkel, miután a felesége meghalt. Nem hozott mostohát a házhoz, hanem egyedül felnevelte becsülettel a gyerekeket.

6. Az élete egyik meghatározó pillanata volt, amikor felvételt nyert az Árpád gimnáziumba, de közben a II. világháború a gyerek Sinkovits Imrét sem kímélte. Tizenéves kora ellenére tankcsapdát, lövészárkot ásattak vele, vagy éppen a margitszigeti Víztoronyban kellett ülnie.

Útra készen. A fotó 1962-ben készült.
Fotó: Arcanum/Színház és Mozi

7. Aztán bejöttek az oroszok, de abból sem volt köszönet, három vonatról is sikerült megszöknie, amely kényszermunkára vitte az embereket.

8. A háború után aztán befejezhette a gimnáziumot – mint később mondta, tartást, erkölcsi érzéket adott neki az ott töltött idő -, elvégezte a színművészeti főiskolát.

9. Kezdő színészként Gózon Gyula volt a kedvence. Azt csodálta a legjobban benne, hogy komikus és tragikus szerepekben is rendkívüli volt.

Legendák egymás között. Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre.
Fotó: Arcanum/Tükör

10. 1951-ben vette el feleségül a színésznő Gombos Katalint. Nagy szerelem volt az övék, majd később, biztos erkölcsi alapokon nyugvó házasság. Gombos Katalin két gyermekkel ajándékozta meg a színészt, előbb András, majd Mariann született meg.

11. 1954-ben a Hintón járó szerelemben alakított szerepe miatt tanult meg motorozni, korábban ugyanis nem tudott. Így is történt egy baleset, amelyet könnyebb sérülésekkel megúszott a forgatás alatt.

12. A történelem aztán szerepvállalást kért a színésztől. 1956. október 23-án ő szavalta a Nemzeti Dalt a Petőfi szobornál és beválasztották a színművészeti szövetség forradalmi bizottságába is.

Ruttkai Évával egy 1971-es fotón.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

13. A levert forradalom után elbocsátották a Nemzeti Színházból, volt, hogy játék-fröccsöntőként dolgozott. Az eltávolításáról egy fél mondatban írtak az újságok, pedig már ekkor meghatározó színész volt.

14. Gombos Katalin kiállt a férje mellett, 1957-ben, a forradalom kitörésének évfordulóján a színházi öltözőjében és a Rókus kápolnában is gyertyát gyújtott. Persze feljelentették, kevés hiányzott hozzá, hogy őt is meghurcolják.

15. A Két félidő a pokolban című film kedvéért szó szerint megtanult focizni, hiszen korábban csak gimnazistaként rúgta a bőrt kedvtelésből. Rengeteget edzett és mire a forgatás elérkezett, hét kilótól szabadult meg. A filmet amúgy két hónapok át tűző melegben egy völgykatlanban forgatták, mégis úgy gondolt rá vissza később, mint az élete egyik nagy ajándéka.

A rádióban. A kisfiú Kéri Tamás gyerekszereplő.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

16. Sinkovits Imre kezdetben nem örült, hogy az öccse, László is a színészi pályát választja, féltette tőle. Azt, hogy Sinkovits László helyett a vits-et elhagyva Sinkó Lászlóként szerepeljen a színész Makláry-testvérek javasolták neki. 

17. Számtalan filmbe alakított főszerepet. A tizedes meg a többiekben a tizedest alakította zseniálisan, az Egri csillagokban ő volt Dobó István, a vár kapitánya, de említhetjük azt is, hogy gyerekek százezrei imádták, amikor Törpapa hangján szólalt meg. Mellette a színházi szerepeivel is bevonult a halhatatlanok közé.

18. Az élete végéig tartó házasságról a következő csodás gondolatot mondta egy interjújában: „Sokan talán akkor tévednek, amikor azt hiszik, a szerelem a biztosítéka a jó házasságnak. Pedig nem minden szerelemnek kell házassággal végződnie. A házasság életszövetség. Több mint szerelem. A házasságba a szerelem boldogságát, örömét kell vinni, nem pedig együtt szenvedni.”

Felnőnek a gyerekek…
Fotó: Arcanum/Ország-Világ

19. A fiúk, Sinkovits-Vitay András színész lett és 15 éven keresztül lépett fel közösen Sinkovits Imrével, a Lélekben összenőve című előadásukban. Sinkovits-Vitay András nem csak színészként, szinkronszínészként is ismert, számtalan mozifilmben hallhatjuk a hangját. 

20. A lányuk, Sinkovits Mariann is színésznő lett, majd hozzá ment feleségül az olimpiai bajnok birkózó Hegedűs Csabához. Mivel három gyermekük született, úgy érezte inkább a családnak szenteli minden idején, így felhagyott a színészettel.

21. Sinkovits Imre imádta a természet közelségét, meg az állatokat. Volt idő, amikor a családi háza kertjében három kutyus szaladgált és mindig ügyelt arra is, hogy telente a madaraknak kitegyen élelmet.

Szilágyi Tibor (balra), Mensáros László és Sinkovits Imre. A kép 1984-ben készült.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

22. Egy napon született Széchenyi Istvánnal, de nem csak ezért tisztelte különösen a legnagyobb magyart. Kutatta az életét és próbált megfelelni annak, hogy 137 év elteltével ugyanazon a napon, szeptember 21-én született.

23. A halála előtt fél nappal még a színpadon állt, ám onnan már csak segítséggel tudott lejönni a 72 éves legenda. Néhány órával később, az otthonában érte a halál. Örökre elaludt minden idők egyik legkiválóbb színésze, aki férjként, apaként és emberként is példát mutatott.

Nyugodj békében, Sinkovits Imre!

Előző cikkSOHASE MONDD, HOGY VÉGE: MA 66 ÉVES A BÚGÓ HANGÚ HERNÁDI JUDIT
Következő cikkJOBBAN SZERETEM MAGÁT, MINT A CUKORKÁT: LÁBASS JUCI TRAGÉDIÁJA